A tolmács legyen gyorsan reagáló, lényeglátó, tájékozódjon jól ismeretlen helyzetekben, ne veszítse el lélekjelenlétét, ha valami váratlan történik. A tolmács nem ura az idejének, nemő dönti el, meddig tart egy tárgyalás, vagy mikor tartanak szünetet a tárgyaló felek,nemhagyhatja abba a munkát, ha úgy érzi, pár perc pihenésre van szüksége. (Viccesen azt szokták mondani, a tolmács nem akkor „könnyít magán”, amikor kell, hanem amikor lehet.) Fontos, hogy tudjon hosszú ideig egy helyben ülni úgy, hogynemis tudja pontosan, mikor állhat fel. Ha ez a tudat idegesíti vagy zavarja, jobb, hanemis választja ezt a szakmát. Jó, ha a tolmács egy kicsit nagyvonalú. Eznemjelent feltétlenül hanyagságot vagy német konferenciatolmács budapest felületességet, de azt el kell fogadnia, hogynemlehet mindig minden tökéletes.

Saját teljesítményét sohanemfogja tökéletesnek tartani, utólag biztosan eszébe jutnak jobb, elegánsabb nyelvi megoldások is. Teljesítményét azonbannemaz írott szóhoz, az irodalmi alkotásokhoz, hanem az élő beszédhez kell mérnie, melyben sokszor előfordulnak pontatlanságok vagy akár nyelvi hibák is. Ha minden német tolmács 18. kerület részletet túlságosan ki akar dolgozni, ha elvész a részletekben, nemlesz belőle jó tolmács, hiszen ezt a korlátozott idő miatt csak a lényegi mondanivaló rovására teheti. A tolmácsnak tehát együtt kell tudni élnie azzal a tudattal, hogy teljesítménye önmaga előtt szinte sohanemtökéletes. Ezt még akkor is így érzi, ha munkájával mindenki elégedett volt, és számos dícséretet is kapott. Ez a nagyvonalúság abban különbözik a hanyagságtól, pongyolaságtól, hogy lényeglátással párosul. A tolmács csak a részleteket, a finomságokat, a mellékes információkat illetően lehet nagyvonalú, a fő üzenetet, a mondanivaló lényegét azonban minden esetben át kell vinnie. Ezt a lényeget kell nagyon hamar felismernie. Látnia kell, mi az adott kommunikációs helyzetben a fontos, és mi a mellékes. Ezt csak ott és csak akkor döntheti el, itt is fontos tehát a már említett gyors reakcióképesség. Nagyon gyorsan el kell tudnia választani a „pelyvát a búzától” (Sallai 1985).

Az önmagukban mindig kételkedő, bizonytalankodó embereknemalkalmasak tolmácsnak, akinek sokkal inkább önbizalomra van szüksége ahhoz, hogy másokkal is elhitesse, amit mond, az jó, az hiteles.

Ha a tolmács munka közben bizonytalan benyomást kelt, ha arckifejezésével, testtartásával, kézmozdulataival azt sugallja, maga sem biztos abban, hogy megfelelően közvetít, akkor a hallgatóság ezt akkor is így fogja érezni, ha történetesen egyébként hűen és szabatosan tolmácsol. Kételyek mindig csak a munka befejezése után merülhetnek fel benne, ez többnyirenemis marad el, ezek feldolgozásához szükségeltetik némi nagyvonalúság.

A tolmács legyen jó közszereplő. Munkája, mint már említettük, kicsit a színészéhez hasonlítható. Perszenem abban az értelemben, hogy átveszi a főszerepet a kommunikációban,nemő a primadonna, aki az egész közönség figyelmének középpontjában áll, hanem csak egy szükséges rossz, aki azonban az adott helyzetben mégis nélkülözhetetlen. Jó, ha mindig észben tartja, mennyivel szívesebben beszélnének egymással a partnerek az ő hiteles német tolmács közbeiktatása nélkül, ha erre módjuk lenne. Abban az értelemben legyen színész, hogy bele tudjon bújni bizonyos szerepekbe, tudjon érezni bizonyos tudati és érzelmi hangsúlyokat. A színészhez hasonlóan a tolmács sem azért kommunikál, mert éppen valami sürgős közlendője van, hanem mások nevében, szerepében, mások helyett beszél, mások üzenetét továbbítja a hallgatóságnak.

A jó közszereplő rendelkezik bizonyos retorikai alapismeretekkel, tisztában van a verbális és anemverbális kommunikáció legfontosabb meghatározó elemeivel. Jól hangsúlyoz, világosan, tisztán, érthetően, megfelelő hangerővel ejti ki a szavakat,nem„öözik”, hümmög,neménekel,nemviszi fel folyamatosan a hangsúlyt, beszédéből kihallhatók a gondolati egységek.nemverbális tartását ellenőrzés alatt tudja tartani, ura minden mozdulatának,nemengedi elszabadulni a kezeit, lábait, testtartását, arcvonásait. Fontos, hogy a tolmács mindig nézzen valahova, valakivel mindig legyen szemkapcsolata. A közönség azonnal észreveszi, ha a szónok „nem néz sehova”, ha üresen bámul a levegőbe, vagy zavarában éppen a plafonra szegezi tekintetét. Ha így tesz,nemtűnik hiteles személyiségnek, teljesítményével kapcsolatban azonnal kételyek merülnek fel.

A jó közszereplő, így a jó tolmács is inkább extrovertált, nyitott személyiség,nemfélénk, visszahúzódó, fellépése magabiztos és meggyőző. A jó tolmács képes tartósan, nagy koncentrációval és hosszan figyelni. A munkakörülményekkel kapcsolatosan már említettük, hogy számos tényező zavarhatja munkavégzés közben. Nagy baj, ha mindez eltereli figyelmét a lényegről, a kommunikáció biztosításáról és kizökkenti munkájából.

Um Verwechslungen vorzubeugen und der Tatsache Rechnung zu tragen, dass „Grundbegriffe wie Wissen, Sprache, Kommunikation, Kultur etc. [...] in der Alltagssprache ebenso wie in verschiedenen Fachsprachen in sehr unterschiedlicher Weise verwendet werden“ (Budin 2002: 74), soll an dieser Stelle der Begriff Basiswissen angeführt werden. Basiswissen stellt das grundlegende Wissen dar, ohne das ein ausreichend tiefgehendes Verständnis beim Dolmetschen nicht möglich ist. Es bildet somit ein gut strukturiertes Fundament für ausbaufähige Wissensnetzwerke zu verschiedenen Themen. Essentiell für das Basiswissen von Dolmetschern ist die enge Verknüpfung von Fakten mit den nötigen sprachlichen Mitteln, um die entsprechenden Sachverhalte in allen Arbeitssprachen verstehen und sich in aktiven Sprachen zudem adäquat zum Thema äußern zu können .

Im Folgenden ist dieses Basiswissen für die erweiterte politische Landeskunde von Deutschland und der Ungarn dargestellt.

Der Dolmetscher als Mittler zwischen Sprachen und Kulturen: Translation - Kultur - Emotion

1.1          Translationswissenschaft: Ansatz

der vorliegenden Arbeit

Die vorliegende Arbeit befasst sich aus vorrangig Ungarisch Video-Untertitelung translationswissenschaftlicher Perspektive mit dem Aspekt Emotion. Der Begriff der Translation wurde 1968 von Otto Kade als Hyperonym für Übersetzen und Dolmetschen eingeführt und zunächst als ein in einen zweisprachigen Kommunikationsakt ein-gebetteter komplexer Prozess beschrieben, bei dem ein Ausgangstext in einen Zieltext umkodiert wird25. Im wissenschaftlichen Bewusstsein und bei der nachfolgenden Theoriebildung hat sich seit den 1980er Jahren ein erweitertes Verständnis von translatorischem Handeln durchgesetzt: Heute besteht Kon-sens darüber, dass es mit einem Kodierungswechsel von der Ausgangssprache zur Zielsprache, den Kade als wichtigste Phase des Prozesses bezeichnete26, nicht getan ist und dass sich die Translationswissenschaft mit Faktoren auseinandersetzen muss, die über die Sprache hinausgehen. Zu diesen Faktoren zählt die Kultur, denn „zum einen ist die Sprache selbst ein Teil der Kultur, und zum andern findet die Translation innerhalb einer außersprachlichen Kommunikationssituation statt, die in eine Kultur eingebettet ist“27. Reiß/Vermeer folgen dem Gedanken, dass eine funktionsorientierte Translation mehr ist als nur sprachliche Mittlertätigkeit, und beschreiben Translation als „Sondersorte kulturellen Transfers“28. Erich Prunc befürwortet angesichts der Anforderungen, die in einer globalisierten Welt an eine sich permanent fortentwickelnde, mediengestützte interkulturelle Kommunikationspraxis

gestellt werden, ein „überkulturelles“ (dynamisches) Konzept von Translation und versteht diese als „historisch in Konventionen gefasstes und dynamisch in neue Konventionen zu fassendes transkulturelles und doch kulturspezifisches Handeln“ , das neben der rein sprachlichen Mittlertätigkeit noch weitere Teilelemente umfasst.

1.2          Kultur in der Translation

1.2.1      Der Begriff der Kultur

Wofür steht nun der Begriff der Kultur? Während die Translationswissenschaft, wie oben beschrieben, die Interdisziplinarität sucht, um einzelne translatorische Forschungsschwerpunkte mit dem spezifischen Blickwinkel der jeweiligen anderen Disziplin zu verknüpfen, bieten die Kulturwissenschaften als Metadisziplin eine Vielzahl solcher Anknüpfungspunkte, „um neue Phänomene zu untersuchen, die mit den alten Disziplingrenzen nur schwer zu erfassen wären“30. Fachbereiche wie Soziologie, Pädagogik, Ethnologie, Poli-tikwissenschaft und Literaturwissenschaft haben diese Möglichkeit genutzt und im Zuge der „cultural turns“ relevante Themen mit kulturellen Fragestellungen verbunden. Diese reichen von der kulturellen Deutung gesellschaftlicher Prozesse unter Aspekten wie „Erfahrung“, „Sprache“, „Handlung“, „Geltung“, „Identität“ und „Geschichte“31 über die Auseinandersetzung mit spezifischen aktuellen Phänomenen wie Jugend-, Populär- und Subkultur oder Gen- derfragen bis hin zur sozialwissenschaftlichen Beleuchtung des Interdepen-denzverhältnisses zwischen Medien, Kultur und Kommunikation32. Auch As-pekte der menschlichen Lebensführung wie Umwelt und Natur oder Unbe-wusstes, Verdrängtes und Emotionen werden seit geraumer Zeit u. a. kulturell beleuchtet.33 Dies alles geschieht vor dem Hintergrund eines sich wandelnden Kulturverständnisses: 

Nach der Öffnung hin zu einer „Kultur des Lebens“, die nicht mehr nur das Hohe und Hehre meinte, sondern auch die sozialen Umstände und Logiken des alltäglichen Lebens einschloss, dessen symbolische Formen und soziale Ordnungen, erfolgte seit den 1970er Jahren ein zweiterdolmetscher tolmacs BACK